2009.02.10. Yahoo.de: Csúszik az album?
A Yahoo.de hírportál legfrissebb cikke szerint csúszik az új album megjelenése! A Tokio Hotel új albuma előreláthatóan május végén vagy június elején jelenik meg. "Ha Bill nem áll elő még néhány új ötletekkel, akkor az album munkálatai a következő hat héten belül befejeződnek." nyilatkozta a producer, David Jost az AP hírügynökségnek. A dalírásnak tulajdonképpen már be kellene fejeződnie: "De a múlt héten Bill és Tom két dalt is írt." A kis berlini lakás-stúdiójukban az énekes Bill Kaulitz és ikertestvére, Tom Kaulitz demokazettát készített és küldött Los Angelesbe, hogy ott remixeljék az anyagot. "Mivel a banda az utóbbi három évben olyan sokat utazott, és szinte csak a bőröndjeikből éltek, minden egyes napnak örülnek, amit otthon, Németországban tölthetnek." mondta a Kaulitz-ikrek menedzsere, akik a Durch Den Monsun-nal lettek ismertek és a legsikeresebb német rockbandák közé tartoznak. A dalokat egy háromórás videokonferencia keretében dolgozták fel, miközben Bill egy hamburgi stúdió- ban énekelte fel a szövegeket. ISDN-n keresztül rögzítették az anyagot Los Angelesben, mondta Jost. [Forrás]
|