2009.06.21. Bild: Tom és Chantelle Hamburgban
|
Utolsó frissítés: 2009. Június 21. 15:00 | írta: Tomcat |
A Bild.de cikk rövid összefoglalása:
Íme, az első fotó, amelyen Tom Kaulitz egyértelműen megcsókol egy nőt. A már ismert Chantelle Paige-t, aki ahelyett, hogy a bandája tagjaival hazarepült volna Los Angelesbe [promóciós úton voltak, így kerültek Hamburgba is - Tomcat] 18 órát töltött Hamburgban, ebből hetet Tommal. Hétfő este 19:15-kor Chantelle Hamburgba érkezett Stockholmból, majd bejelentkezett a vasútállomáshoz közeli, háromcsillagos Suitehotel Hamburg Citybe. 10 körül Tom jött érte az Audijával. Végighajtottak az Elba mentén, beültek egy olasz étterembe, majd egy bárban ittak, végül visszamentek a hotelbe. Egy félórát csókolóztak a kocsiban, majd hajnali három körül bementek a hotelbe. Tom átölelte a lány derekát, amíg az a magassarkújában botladozott. Két óra múlva Tom távozott a szállodából, Chantelle pedig a fél kettes londoni géppel elutazott.
Már június 3-án megjelentek róluk fotók, de Chantelle azt mondta, hogy csak barátok, hogy a nőfaló híre miatt nem kezdene Tommal ám azt is mondta, hogy Tom az álomférfije. Ám a hazautazás után Chantelle azonnal beszámolt twitteren, hogy Vele száguldozott az aurópályán... álltólag Tomnak azt írta, hogy bárcsak még egy éjszakát maradhatott volna. [Kérdésem: honnan tudják, hogy ezt írta Tomnak?? Forrást nem írnak. - Tomcat]
Billről is esik pár nem túl intelligens szó, azt firtatják, miért nem látni őt lányokkal csókolózni. [1. Miért kellene nyilvánosan smárolnia? 2. Attól még, hogy nincs barátnője, nem homoszexuális. Inkább egy igényes, érzékeny fiú, aki nem megy bele bármilyen felszínes viszonyba. -Tomcat]
Két ellentétes rajongói vélemény:
- Salty: "Személy szerint ez az egész csak egy PR-fogás. A "randi" 15-én volt. A lány már 16-án Amerikában volt. Egyetlen napot volt ott, és egy paparazzi, aki sosem követte a fiúkat Németországban, mégis rájuktalált, ahogyan a kocsiban smárolnak. Ha valódi paparazzi lett volna, és valódi randevú, akkor a képeket már 16-án a TV-ben mutogatták volna, mielőtt még a lány leszáll a gépről."
- Lenny: "Miért kell PR-fogásnak lennie? Valaki a német fórumon remekül megfogalmazta: Ha Tom és Chantelle összeházasodnának és gyerekeik lennének, az emberek azt mondanák, hogy ez is csak PR Chantelle lemeze miatt. Az első fotók valóban úgy néztek ki, mint egy PR-trükk, de ezek már nem. Más módja is van annak, hogy eltereljék a figyelmet a Perrine-ügyről szerintem. Senkit nem akarok megbántani, de úgy gondolom, mostantól bármit is tesz a banda, mindig is lesznek emberek, akik szerint csak PR-fogás az egész cselekedetük."
|
Hozzászólások |
|
Utolsó frissítés: 2009. Június 21. 12:35 | írta: Tomcat |
A Bild.de legújabb cikkében arról ír, hogy a minap Chantelle meglátogatta Tomot Hamburgban. Fotók is készültek, amint az autóban csókolóznak, állítólag fél órát töltöttek ott, majd egy hotelbe mentek. A rajongók a német fórumon vitatkoznak, vajon ez az egész csak egy PR-fogás, hogy hírverést csináljanak a Tokio Hotelnek és a lánynak, egyúttal elterelve a figyelmet Tom "nő-veréséről" és inkább a romantikusabb oldalát próbálják most megmutatni. Sokan azt is érdekesnek tartják, hogy noha eddig nem követte a bandát egyetlen fotós sem, most pedig mindig ott van valaki, ha Tom és Chantelle együtt vannak; ugyanakkor a lány a Twitteren folyton kétértelmű üzeneteket hagy, hogy "éppen Vele száguldok az autópályán" "a szerelem erőt ad" és hasonlók. És ahelyett, hogy a hotelben, paparazzik nélkül smárolnának, inkább a kocsiban ülve teszik ezt harminc percig?
Az biztos, hogy az ott Tom és hogy csókolóznak. Ettől függetlenül ez a kapcsolat bármi lehet: nem ez lenne az első alkalom, hogy Tom anélkül csókol egy lányt, hogy komolyabban érezne valamit iránta (értsd: szerelem/szeretet). Szóval nem kell még készülnötök az esküvőjükre. És ha Tom mégis szerelmes ebbe a lányba? Akkor kívánjunk Neki boldogságot és azt, hogy ne csalódjon.
|
Hozzászólások |
|