entertainment weekly interview

Utolsó frissítés: 2009. szeptember 12. 12:35 | írta: Tomcat

Entertainment Weekly: Gondoltátok valaha, hogy végül ilyen gyorsan ennyire sikeresek lesztek? Bill Kaulitz: Nem, sosem hittük volna. Egy kis faluból jöttünk, és ott nincs semmi zenei élet. Sosem számítottunk erre - nagyon sok boldog és szerencsés pillanatot éltünk meg és annyira boldogok vagyunk, hogy esélyünk volt mindezt elérni. Nincs semmilyen terv emögött. Csak tettük a dolgunkat és próbálunk jók lenni. EW: A sikeretek megváltoztatta a szövegírási szokásaitokat? Volt már, hogy úgy mentetek be a stúdióba, hogy "most írnom kell egy slágert"? BK: Próbáljuk elkerülni a nyomást. Nem jó az a stúdióban, ha azt gondolo “Oh, írnom kell egy olyan slágert mint a ‘Monsoon’ vagy valami.” Csak mész előre és leírod a gondolataidat. Csak megpróbálod azokat a dolgokat tenni, amiket szeretsz és azt hiszem, ez mindig jó. Ha szereted azt, amit csinálsz, az jó. EW: Tom, hallom, szereted a hip-hopot — megpróbáltál már valaha belecsempészni valami ilyesmit a hangzásotokba? Tom Kaulitz: Néha — van egy stúdiónk a lakásunkban — néha titokban leírok néhány ütemet, gitárakkordot és hasonlót, de sosem próbáltam ki ezt a zenénkben. És nem igazán vagyok jó rapper, szóval sosem próbáltam. Talán egy nap, talán 10 év múlva vagy valami, de most nem, nem ez a terv. EW: Amikor angolul énekelsz, annyira természetesnek hangzik, de minden egyes szótagra figyelned kell, amikor énekelsz? BK: A kezdetekkor, az első angol albumon nagyon nehéz volt nekem mert maximalista vagyok és igazán azt akartam, hogy természetesnek hangozzon és nem úgy, mintha egy német próbálna angolul énekelni. Így sokáig tartott a stúdióban de most már teljesen jól megy. Olyan volt, mint a Tokio Hotel kezdete. Tíz évvel ezelőtt kezdtük - angol és német dalokkal —de az angol dalok olyan rosszak voltak. Nem voltak jók angolul, kicsit kínosak. De most már hozzászoktam. Ha a színpadon vagyok, teljesen az én dalom. EW: Nagyon jellegzetes a megjelenésetek. Befolyásol valaki az stílusotokban? BK: Nem hiszem. Sosem voltak példaképeim vagy ilyesmik. De gyerekként imádtam minden vámpírfilmet, talán ezek befolyásoltak. EW: Szereted a mostani vámpír-őrületet, a Twilight-ot  és a többit? BK: Igen, nagyon szeretem azt a filmet. Mindenki arról beszélt és én le voltam maradva. Nem tudtam a filmről és mindenki mondogatta, “meg kell nézned, meg kell nézned,” és én meg, “oké, oké.” Aztán L.A.-be repültem és ott láttam a filmet és nagyon, nagyon jó. EW: Az, hogy testvérek, különösen, hogy ikrek vagytok, könnyebbé teszi a turnézást és a lemezfelvételeket, vagy versenyeztek egymással? TK: Azt hiszem, talán mindkettő, de ez teljesen normális számunkra, hogy együtt vagyunk. Mindig ugyanazok a barátaink, mindig mindenben ugyanaz érdekel minket. Tudod, a nap 24 órájában együtt vagyunk, mindig. BK: És én nem - mi nem tudunk egymás nélkül élni. Mindig együtt vagyunk. Egy személy vagyunk, mint a lélektársak. Nem kell beszélgetnünk. TK: De ha veszekszünk, akkor az nagyon kemény. Amit csak találunk, egy asztal és egy szék, mindent megragadunk. Harcolunk. BK: De ez nincs túl gyakran, legtöbbször teljesen egyek vagyunk. EW: Van valami, amit még nem tettetek meg, de szeretnétek? TK: Uh, igen, Tokioban akarunk játszani. BK: Eddig még sosem voltunk Tokioban, ez egy dolog. És világkörüli turnét akarunk, ez egyfajta álom nekünk. EW: Mi van ezzel a nagy Tokio-imádattal, ha még nem is voltatok ott, mit jelent a számotokra? BK: Azt hiszem, csak hallottunk róla, és ez egy hatalmas város és persze menő a hangzása: ‘Tokio” - olyan menőn hangzik. Ez a fő ok, amiért választottuk. [Forrás]