A tiszteletreméltó rockmesterek visszatérése A Tokio Hotelt lélektelen kereskedelmi tinibandának gúnyolják, de ezt az elnevezést éppen annyira szeretik, mint azt, hogy "olcsó". Félretéve a magdeburgi négyest övező hisztériát, nemcsak a magasfokú és színvonalas rockműsoraikról híresek, hanem a modern fülbemászó dallamaikról, amelyek tovább megőrzik a szavatosságukat, mint ahogyan azt sok rosszindulatú kritikus állítja. Holnaptól a banda ismét megmutatja a minőséget – a harmadik albumával, a “Humanoid.” -dal. Tim Hofmann a gitáros Tom és az énekes Bill Kaulitz-cal beszélgetett. Free Press: Az új album előtt, eddig nem sok szó esett a zenéről, de annál több a megjelenéseitekről. A dobosotoknak új a frizurája – ez olyan fontos? Bill Kaulitz: Mindig ez volt velünk, és a külső mindig is fő téma marad a zeneiparban. Gombafejek (pudingos tál-haj) a Beatles-szel, smink David Bowie-val, a KISS nadrágtartói – és ma még Georg haja is. A történelem ismétli önmagát. Free Press: Az első kislemez “Automatisch” eléggé régiesnek hangzik, telezsúfolva effektekkel. Van benne valami rock? Bill: A Humanoid-on ismét vannak gitárközpontú dalok. Összességében kipróbáltunk sok új hangzást és dolgoztunk szintetizátorokkal és zongorákkal. Nem lettünk elektro-DJk, de az album hangzása nagyon friss lett. Free Press: Eddig alig használtatok hanagtorzító effekteket és Bill hangját meghagytátok természetesnek. A modern popzenében most az Autotune effektet a la Cher túlzásba viszik. Miért? Tom: Most mixeljük a lemezünket sztereóban, Beatles-effekttel. Nem, valójában nem akartuk említeni, de (Nem értem ezt – azt hiszem azzal viccelődik, hogy Lil Wayne, Kanye, Akon és Cher volt a háttérénekesük? Lehet, hogy tévedek.) Free Press: Az új album címe “Humanoid” elég irónikus célzás arra, hgy noha emberek vagytok, mégis gyakran műtárgyként kezelnek titeket vagy éppen a rajongók meglehetősen idealizálnak titeket. Így értendő a cím? Bill: Nem volt meg a “Humanoid” cím az elején. A dalaink egyszerűen ebbe az irányba fejlődtek, és hirtelen ott volt a név – és minden tökéletesen passzolt. Összességében, leginkább az inspirált minket, ami valóban megtörtént velünk. A “Humanoid” sok dala történetet és érzéseket mesél el az utolsó album óta. De az is igaz, hogy a  “Humanoid” egy apró része annak, ahogyan az emberek néha ránk néznek. Free Press: Melyik zenészkolléga dicsérete jelenti nektek a legtöbbet? Tom: Korábban a mostohaapánk véleménye volt a legfontosabb nekünk, aki maga is gitáros. Ma gyakran kapunk nagyon kedves dicséreteket, de semmi sem tudja túlszárnyalni. Free Press: Melyik gitárriffet szeretted volna legszívesebben magad megírni? Tom: Nos, az “Automatic,” egyik szünetében Georggal a “Hells Bells” játszottuk az AC/DC-től – az egyszerűen állati! Free Press: A bandatagok mennyire vettek részt a zene írásában és honnan jött az ihlet? Tom: Bill rohangál mindenfelé több ezer gyűrödt papírcetlivel a zsebeiben, és minden lehetséges alkalommal ötleteket és dalsorokat írkál. Néha a szöveg jön először, néha a zene. Gyakran együtt írunk dalokat, de nincs receptünk. Bill: A zenéről beszélve, természetesen, a legtöbb Tom nevéhez fűződik. Nem is beszélve a zongoráról. Valóban Tom zongorázik a legjobban. Tom: A "Humanoid"-on elég sokat dolgoztunk szintetizátorokkal és zongorákkal. Gustavnak például most elektromos dobfelszerelése van a rockszerelése mellett. Ami szuperjó, mert próbák alatt le tudom simán halkítani! Free Press: Most az egész világon nagyon sikeresek vagytok. Melyik országban fontosabb a külsőtök és a rólatok szóló pletykák, és hol foglalkonak többet a zenétekkel? Bill: Ez inkább a riporterektől függ, mint az országtól. Mindkettőt megkapjuk. Néha a dalokról,  a szövegekről és a koncertekről szól, néha a külsőnkről stb. De mindkettő megfelel nekünk. Ha ilyen külsővel szaladgálok, mint ez, számíthatok arra, hogy mindenki erről fog beszélni! Free Press: Egyikőtök sem titkolta soha, hogy nem szeretitek az iskolát és inkább a színpad a ti helyetek. Milyen érzés, hogy az érettségi bizonyítványotokat egy különleges díjjal, "Distance Learning Youth Prize 2009"-cel együtt kaptátok meg? Tom: Igen, a suli mindig is hatalmas horror volt a számunkra. Stresszelt minket. A tanárok utáltak minket és ki is mutatták. De az érzés kölcsönös volt! Csak azért érettségiztünk le, mert a hatóságok köteleztek rá. De azt gondoltuk, "Oké, ha már meg kell csinálnunk, legalább jól csináljuk." A tökéletességre törekszünk. Forrás: Freiepresse.de

RTL Punkt 12 (2009. október 03.)

Már a korai éveiben a Tokio Hotel többet látott, mint a legtöbb ember egész életében. 15 éves koruk óta reflektorfényben vannak: a pózaik mindig távoliak és nagyon menők. Az ikrek most 20 évesek, és meglepően érettek és megfontoltak, amikor a korai éveikről, mint popsztárok, beszélnek.

Tom: Sok buta szarságot csináltunk. Mindenki lógott, füvezett, ivott, és hasonlókat művelt. Mindenki csak fetrengett és be volt lőve valamivel.
Bill: Azt hiszem sosem gondoltál a drogokra és az alkoholra, de mégis alig volt valaki, aki nem próbálta ki ezeket.
Az ikrek sosem hagytak ki semmit a híres partikon. Ezek után hamarosan jöttek a riportok.
Tom: Volt idő, amikor azt gondoltam: Hé, szuper! Rocksztár vagyok és ezt alaposan ki is fogom használni!
Bill: Aztán jöttek az első negatív reakciók és mindenki az életünkről, a
korunkról, az alkoholról és a partikról beszélt. Ekkor jöttem rá először, hogy "Oh, ennek ez az oldala is létezik." Hogyan magyarázod meg a nagyapádnak?
Tom: Egy családi összejövetelre mész és ott vannak a főcímek, "Keményen iszik és mindenféle lányt visz a szobájába".
Bill: Tom ágytámlája tele volt rovátkákkal (minden csaj egy húzás).
Tom: Mindennap más csaj volt a szobámban.
De sosem volt komoly, amikor a szerelemről volt szó. A 100% Tokio Hotel-ben a gondos Bill elmagyarázza, miért.
Bill: Ha valóban szerelmes lennék... és mégha a helyzetemben ez olyan lenne, mint a lottófőnyeremény megnyerése... sosem tudnék egy kapcsolatot kialakítani anélkül, hogy valaki észre ne venné. El kellene mondanom valakinek és ...és azt a lány valószínűleg szobámba vinnék, vagy valami ilyesmi.
Bill: Kertes házunk van magas kerítéssel, és nem látsz tovább a kerítésnél. És sötétített ablakú kocsikban utazunk és... igen. Nem szállhatsz ki.