2009.11.17. Public #328
Tokio Hotel "Lázadók vagyunk!"
A negyedik album már a csúcson! A Schrei, Zimmer 483, és Scream, után a banda negyedik albuma, a Humanoid (Polydor), már a megjelenésekor a 3. helyen állt a francia eladási listákon. Német és angol változatban is kapható, az SF jelzés alatt, és az Automatic kislemez a 12. a Top 50-ben.
Athénée Plaza, 14:45, október 14. Egy sor hihetetlenül izgatott lány várakozik a kordonok mögött és visítanak, amint Bill fekete sörénye feltűnik az ablakban. A luxushotel egyik lakosztályában a négy rocker nagyon németes pontossággal adja az interjúit. Egy húsz perces interjú, a menedzser szigorú ellenőrzése alatt. Nem vagyok csalódott, Bill zseléből formázott magának taréjt, a körme éjkék. Indulhat a stopper!
5 millió lemezt adtatok el. Ezektől a számoktól nem nehezedik rajtatok a nyomás? Bill: Neeem! (nevet). Igen, természetesen, mert ez nem csak egy album, amit a garázsunkban vettünk fel, ez egy nagy dolog és tudjuk, hogy milliónyi ember fogja meghallgatni és beszélni róla. De a stúdióban megpróbáltunk erről elfelejtkezni és csak a zenére koncentrálni.
Bill írja a szöveget és Tom szerzi a zenét. Sosem harcoltok? Bill (nevet): Nem, kénytelenek vagyunk egyetérteni, Tom sosem írt egy sort sem! Tom (mosolyog): És te, te még sosem voltál képes egy hangszeren sem játszani!
A zenétek még mindig rock, de sokkal nyugodtabb. Kicsit megöregedtetek? Bill: Felnőttünk. 20 évesek vagyunk, ez megváltoztatja az életet, de ne mondd hogy lecsillapodtunk, mert ez tévedés! Mindig is lázadók maradunk, van bennünk düh, a szó jó értelmében!
A World Behind My Wall-ban, úgy beszélsz a nyilvánosságról, mint a börtönről. Ilyen nehéz a Tokio Hotel élete? Bill: Mindig is elsők akartunk lenni. Az egyetlen dolog az, hogy már többé nem mehetünk ki sétálni egyet az utcára, nem vagyunk szabadok a magánéletünkben. Be vagyunk zárva egy aranyozott kalitkába.
Bill, próbáltál már smink nélkül és egyszerű frizurával kimenni az utcára? Bill: Természetesen, de még így is mindig vannak rajongók vagy fotósok akik végül felismernek és rámvetik magukat!
Jelenleg az "Afgánok"-nak nevezett francia rajongók zaklatnak titeket. Ez nem akadályoz meg abban, hogy Franciaországba gyertek... Bill: Ők nem rajongók, hanem pszichopaták, akik tönkreteszik az életünket... Tom: Az egyikük a kocsimra ugrott, amikor elmentem otthonról. Fenyegető leveleket küldenek nekünk és a bíróság megtiltotta nekik, hogy a közelünkbe jöjjenek. De a legkomolyabb az, hogy elmentek az anyukánkhoz és fizikailag megtámadták...
Több mint egy évig távol voltatok és más szexszimbólumok, Robert Pattinson és Zac Efron elfoglalták a helyeteket... Mi a stratégiátok, hogy legyőzzétek őket? Bill: Zac! (Apró gúnyos mosoly a bátyjára.) Nem gondolunk ilyen dolgokra, Robert és Zac színészek, nincs közöttünk verseny.
Járnátok egy rajongóval? Bill: Miért ne, senki sincs biztonságban az első látásra szerelemtől...
Csak Georgnak van barátnője. Hogyhogy? Bill: Szeretnénk barátnőt, de nincs rá időnk. A banda indulása óta nem volt egy kapcsolatom sem. Tom: De attól még próbálkozunk! Georg: Tom flörtöl közülünk a legtöbbet. Kétségbeesetten keres magának egy barátnőt!
Milyen típusú lány tetszik nektek? Tom: Nekem, Jessica Alba tetszik igazán, ő egy bombanő! És te, Bill? Bill: Nincs különösebben kedvenc típusom. Barna vagy szőke, a lényeg, hogy szerelem első látásra.
Mit kell tenni, hogy esélye legyen nálatok? Bill: Ne rágja a körmét. Tom: Ne szellentsen! Gustav: Ne büfögjön! Georg: Borotválja a lábait és a hónalját! Tom: Ne legyen szőr sehol a testén! Bill: De haja azért legyen! Georg: És ne túrja az orrát!
Mit tudtok franciául? Bill: "Sz*r!" Gustav: "Lefeküdnél velem?" és "Szeretlek", hasznos, ha lakást akarsz találni!
Milyen francia zenészeket ismertek? Tom: Uh...Johnny Hallyday, a hírnevéről... Georg: Carla Bruni?
Mint más jó rockbanda, ti is bizonyára fogyasztotok illegális dolgokat. Mik a kedvenceitek? Bill: Kávé, Red Bull, diétás kóla, cigaretta, lányok. Tom: De a legkeményebb drogunk a siker! |
|