Drumheads #01/2010

Mivel a zenészek még olyan fiatalok voltak, sok szakember csak nevetett a Tokio Hotel áttörésén. Négy évvel később a banda világszerte turnézik és az egyik rekordot dönti meg a másik után. Pletykázás és csevegés helyett Gustav őszintén beszél, milyen Németország első számú szuperbandájában dobolni.

Drumheads!!: Már nagyon fiatalon a mély vízbe dobtak. Úgy érzed, közben sokat fejlődtél?
Gustav Schäfer: Azt hiszem, sosem leszek igazán biztos. Minden koncert előtt ideges vagyok és néha egyszer- kétszer hibázom a műsor alatt. De a nagyok, mint Chad Smith vagy Danny Carey is bénáznak néha, de ez nem tiiszta. Aki 13.000 ember előtt áll, és nem ideges, és minden koncerten tökéletesen dobol, az az én szememben nem igazi dobos!

Drumheads!!: Mi a legvonzóbb neked a dobolásban és azoknak, akik mindig hátul ülnek?
Gustav Schäfer: Szupernek találom, hogy a háttérben működök, és a legtöbben egyáltalán nem tudják, hogy milyne teher nehezedik egy dobosra. Rendben, a többi zenészre is a színpadon, de ha a dobok kiesnek, akkor elszaródik az egész dal. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy a dobos a banda órája. Egyedül ő határozza meg a tempót és mindenkinek rá kell hallgatnia.

Drumheads!!: Milyen egy Tokio Hotel-Koncert a dobos látószögből? Mire kell figyelned?
Gustav Schäfer: Először is, természetesen a dalokra kell figyelnem és figyelek is! Néha élőben másképpen játszom, mint az albumon és és éppen az új lemezünknél lesz egy nagyobb átállítás, mivel sok más ritmust is beprogramoztunk. Máskülönben olyan, mint minden más bandában. A dobos hátul ül és élvezi.

Drumheads!!: Melyik dal játszod a legszívesebben élőben?
Gustav Schäfer: Ez folyton változik. A kemény ritmusok rajongója vagyok. Jelenleg a "Komm"-t és az angol változatát, a "Noise"-t játszom szívesen, és a "Für immer jetzt"-et vagy a "Forever now"-t. Ezeket a dalokat nagyon kényelmes eljátszani és a színpad előtt remek benyomást kelt.

Drumheads!!: Melyik képességedet szeretnéd még javítani és hogyan teszel érte?
Gustav Schäfer: Sajnos az utazások alatt kevés időm marad gyakorolni, amit mindig eltervezek. Ami nekem támasz, azok a gyors [?Fills]. Mindig püfölöm a cuccokat és nem csinálok duplaütéseket. De szuperebbül hangzik! Ach, azt hiszem, mindig így fogok dobolni. Még senki sem panaszkodott.

Drumheads!!: Mennyit gyakorolsz, ha szabaidőhöz jutsz az interjúk és dedikálások között?
Gustav Schäfer: Ha a stúdióba megyek gyakorolni, mindig 4-5 órát gyakorolok rövid szünetekkel. Azután kissé kikészülök.

Drumheads!!: Miben különbözött számodra az új album felvétele az előző lemezekével szemben?
Gustav Schäfer: A "Humanoid"-on egy E-dobfelszerelésen is játszottam. [kép] Egyszerűen hihetetlen a cucc. A hangolása egy egészen új tapasztalatot jelentett a számomra. Élőben is fogok rajtuk játszani néhány dolgot.

Drumheads!!: Milyen nehézségeken kellett keresztülmenned a felvételek közben?
Gustav Schäfer: Néha valóban elkeseredtem: szeretnék mindig mindent egy dalba zsúfolni. Hogy ez túl sok, azt csak a producereink és a bandám arcán látom. Azt is észreveszem, amikor visszahallgatom a felvételt és és azzal ülök le a felszerelésemhez: "A kevesebb néha több, te tökfej!"

Drumheads!!: El tudnád képzelni, hogy soha többé nem dobolsz, ha egy nap vége lesz a Tokio Hotelnek?
Gustav Schäfer: Nem! 4-5 évesen kezdtem el dobolni. Az általános iskolában más dolgok is érdekeltek, amik azonban sosem kötöttek le úgy, mint a dobolás. Apukám mindig volt szeme ahhoz, és ha egy Genesis koncertet néztünk, és megláttam a tömeget, akkor azt mondta: "Gustav, gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj, ha egyszer ezt akarod." Ez meghozta a gyümölcsét."

Forrás: http://www.drum-heads.de/gustavschfertokiohotel.0.html