BILL: Az igazat megvallva tavaly készen álltunk, hogy megjelentessük az albumot. Szóval minden… a lemezkiadó hallotta a dalokat. Meg volt már a dallistánk…
TOM: Már mindenki tervezgetett.
BILL: Már mindenki tervezgetett, mivel már nagyon közel voltunk ahhoz, hogy fellépéseket szervezzünk, már szinte elkezdtük a reklámozással kapcsolatos dolgokat, már terveztük a tévés megjelenéseket. Majdnem elkezdtük összeállítani az időbeosztást, a csapat is izgatott volt. Mindenki készen állt, hogy megjelentessük. És a szó szoros értelembe véve, az utolsó pillanatban, végül azt mondtuk, hogy “Oké, NEM”.
TOM: Nem is igazán mondtuk ki, hogy “nem”, inkább… visszamentünk a stúdióba, és elkezdtünk újra dalokat írni.
BILL: És nagyon jó dolgok történtek. Elkezdtünk dalokat írni a stúdióban, és remek dolgokat vettünk fel, és az egy remek időszak volt a stúdióban. Én pedig “Oké, tudjátok, ezek a dalok, amiket most írunk nagyon erősek, és tovább akarok írni, tovább akarom ezt csinálni, mert fantasztikus dolgok történnek.”

TOM: Figyelj… ez az… a második refrén… mikor folytatódik és a második refrén rész kezdődik… tökéletes. Ebben a pillanatban úgy érzem. Úgy érzem, hogy mikor elindul a riff (a dal gerince, ismétlődő dallamrészlet).

BILL: Tom és köztem az a különbség, hogy ő nagyon türelmes. Tom rohadt türelmes. Képes a stúdióban ülni, hogy felfedezze a dolgokat, nagyjából minden hangszeren tud játszani, és ha esetleg nem tud, és mondjuk, olyanon akar játszani, mint például az az átkozott space drum, akkor keres egyet, mert, hogy “Ó, ez érdekesnek tűnik”. Én sosem csinálok ilyet. Utálok dolgokat felfedezni, ezért sem játszom egy hangszeren sem. Például leültem a gitárral, és ha öt perc múlva nem tudok játszani, akkor nem csinálom. Tommal pontosan tudjuk, hogy a másik mire képes. Tom nagyon sok dolgot tud, amit én nem, és meg sem próbálom, mert tudom, ” Tom tudja, majd megoldja”. Pontosan tudja, hogyan kell a dalokat készíteni, hol van a megfelelő hangzás. És mikor elmondom neki, hogy mit akarok és tudom, hogy ő majd kitalálja, és megvalósítja. És ő úgy tudja megragadni a dolgokat, ahogy senki más.
TOM: Néha másképpen akarjuk a dolgokat. Van, hogy egy dalnál eljutunk arra a pontra, hogy én azt mondom, “Ezt a dalt így szeretném, blablabla…” és legtöbbször én nyerek, de aztán néha jössz, és azt mondod, hogy…

BILL: Nem.
TOM: Nem.
TOM: Nem.
BILL: Nem.
BILL: Nem.
BILL: Nem, nem, nem.
TOM: Nem.
TOM: Nem. Hogy lehet, hogy szerinted ez nem jó?

Dal részlet: “Mert egyek vagyunk.”

TOM: Innen kezdjük?
BILL: Nem.

BILL, TOM: “Mert egyek vagyunk”.

TOM: A legidegesítőbb, mikor Bill a rögzítő fülkében van, és elkezd jammelni és aztán kezdhetjük az egészet elölről.

TOM: Szerintem ez jó.
BILL: “Tom, nekem ez nem megy”.
TOM: Oké, még egyszer… még egyszer a kamerába!
BILL: “Tom, nekem ez nem megy”.
TOM: Pontosan ezt mondja nekem minden nap, “Tom, nem tudom megcsinálni, kibaszottul hülye vagyok hozzá.”

BILL: Komolyan izgatott vagyok és persze, ideges, hogy megosszuk a világgal azt, amin az elmúlt pár évben dolgoztunk.
TOM: De még is jó, hogy végre minden összeáll, a hangzás szuper és büszkék vagyunk a dalokra, minden nagyon jól passzol.
BILL: Persze, teljesen új hangzás…
TOM: Nem, egy teljesen más hangzás.
BILL: 5 év alatt olyan sok minden történt… Rengeteg emberrel találkozunk, szerelmes leszel, ki szeretsz belőle, olyan sok minden… Komolyan 5 vagy 4 év alatt…
TOM: Az élet változik.
BILL: Igen, az élet változik. Nagyon sok minden történt, és ez az új albumon is tükröződik. Szinte mindent megváltoztattunk. Megváltoztattuk az együttes logóját, megváltoztattuk az album képi anyagát, mindenben nagyon határozott véleményünk volt, hogy hogyan akarjuk.
TOM: És egymás közt gondolkoztunk azon, hogy megváltoztatjuk a zenekar nevét. Tokio Hotelről egyszerűen csak “Tom zenekarára”. Vagy szimplán “Tom” vagy “Tom és a zenekar”.

TOM: Alapvetően nagyszerű volt. Billel elkezdtünk dolgozni a dalokon, én elkezdtem a dalokat készíteni, megrendeltem a ??? (valamilyen dalszerkesztő program) dolgoztam a basszuson, mintákat készítettem. Én programoztam a dobot és minden ilyesmit… Én elkezdtem felvenni, aztán Gustav elkezdett dolgozni rajta, mert Gustav dolga a dobok, és Georg játszott a basszusgitáron, így ők foglalkoztak ezekkel. Meg van a saját stílusuk, így elküldtem nekik, és megkérdeztem őket, hogy tetszik-e nekik. Aztán otthon hozzátették a saját elképzelésüket… Volt, hogy elmentünk Németországba, elmentünk a stúdióba. Van egy hatalmas stúdiónk Hamburgban és aztán ott vettük fel a dobot és a basszusgitárt. Mondtam nekik, hogy “Legyetek kreatívak, kísérletezzetek”. Hozzáadtuk a programhoz és így csináltuk rengeteg dalnál és aztán a végén összeállt. Meg volt a menete és az élő hangszerek… Ez egy jó módja, és pontosan azt a hangzást kaptuk, amit akartunk. Ez nagyon király! Szuper! Szerintem, minden egyes dal, amin a stúdióban dolgoztunk, és a programmal készítettünk a számítógépen… kellett hozzá az élőhangszer hatása. Erre volt szükségünk, mert nem DJ-k vagyunk, vagyis még nem, szóval… mi egy zenekar vagyunk, és azt akartuk, hogy meglegyen ez a “zenekar” érzés minden egyes dalban és szerintem sikerült.

Következő rész: “A fő ok, amiért Los Angelesbe jöttünk” – 2014. szeptember 10.

A fordítás Betty (http://www.tokio-h.com/) munkája. Ezúton is köszönet érte.