MARKUS LANZ: Az őrület folytatódik!
BILL: Kapunk egy csokor virágot?
MARKUS LANZ: Nem, nem kapsz, de Gustav tegnap azt mondta a próbán, hogy szeretne egy csokor virágot és azt mondta, “Csak akkor megyek el a “Wetten, dass…?”-ba, ha kapok virágot.” Gustav gyere le és csatlakozz hozzánk, aztán megkapod a virágot.

MARKUS LANZ: Rendben, mindenki fáradjon a kanapéhoz. Gustav, tessék a virágod! Kövessetek srácok! Bill, Tom, Georg és Gustav. Nagyon örülök, hogy itt vagytok! Már 5 éve, hogy nem volt visszatérés, biztos elfelejtettek dolgozni.

MARKUS LANZ: Benedikt, hallgattál régebben Tokio Hotelt? A kedvenc zenekarod volt?
BENEDIKT HÖWEDES: Őszintén szólva, régebben nem igazán volt a kedvenc zeném. Talán most megváltozott?
MARKUS LANZ: Szóval Bill úgy érzed, hogy “Örülök, hogy visszatértünk!” vagy pedig úgy, hogy az őrület újra kezdődik? Ma kinéztem a szállodátok elé és ott ácsorogtak.
BILL: Igen, észrevettük, hogy újra indul az őrület. De most sok szabadidőnk volt, így készen állunk. Jó érzés!
TOM: Igen és nagyon vártam Megan Foxot! Hol van most?
MARKUS LANZ: Sajnos már mennie kellett. Hogyan élitek meg most a dolgokat? Emlékszem egy időben melltartókat dobáltak a színpadra, mikor megjelentetek. Most már ezt felváltja a műfogsor?
BILL: Nekem mindkettő bejön, melltartó vagy műfogsor, kit érdekel? De nagyon jó érzés és újra egyesült a zenekar pár napja. És igen, az egész tök jó, és nagyon elégedettek vagyunk az albummal, a dalokkal és a visszajelzések is nagyszerűek, sokkal jobbak, mint vártuk. Így nagyon elégedettek vagyunk.
MARKUS LANZ: Mit csináltok ott… mármint Los Angelesben. Mennyi időt töltötök ott Tom?
TOM: Úgy négy évet.
MARKUS LANZ: Mikor Los Angelesben vagytok, figyelni szoktátok, hogy mi folyik itt Németországban illetve, hogyan változik az egész zeneipar?
TOM: Sok mindent látunk, de a zeneipar őrületesen változik. Komolyan, mikor mi elkezdtük, még csak akkor indult el a Facebook, és nem volt akkora szerepe, mint most. Nem készíttettünk szelfieket, viszont sok aláírást osztottunk.
BILL: Most már az a kérdés, hogy megéri-e aláírókártyákat osztani? Mert sok ember ma már nem aláírást akar, csak egy közös szelfiet, és ha azt mondod, nem, akkor azt mondják, semmit sem akarnak.
MARKUS LANZ: Nagyon durva, hogy miket tapasztaltok. Úgy beszéltek, mint a nagypapák, hogy a múltban minden más volt és sokkal jobb!
BILL: A múltban minden más volt.
MARKUS LANZ: Ti ketten itt maradtatok, ugye?
GEORG: Igen, Magdeburgban maradtunk.
MARKUS LANZ: Georg és Gustav Magdeburgban maradt. Tartottátok a kapcsolatot egymással?
GEORG: Igen, állandóan. Gyakran odarepültünk és meglátogattuk őket.
BILL: Nem szeretem, mikor az arany mikrofonomat használod. Nincs másik?
MARKUS LANZ: Szóval a barátság az évek alatt is megmaradt? Mármint, nagyon fiatalon törtetek be.
GUSTAV: Igen, határozottan és meg is marad. Ez a leghosszabb barátságunk.
MARKUS LANZ: Pár éve találkoztam veletek egyszer, valószínűleg nem is emlékeztek rá, mert csak egy nagyon rövid találkozás volt, de azt gondoltam, hogy remélem túl léptek ezen az őrületen és remélhetőleg túléltek. Ti is így gondoljátok?
BILL: Igazából abban nagyon is biztos voltam mindig is, hogy túléljük, de mindannyiunknak határozottan jót tett a szónet. Szükségünk volt egy szünetre. Sosem beszéltünk róla, hogy milyen hosszúra, így nem volt számunkra határidő és a lemezkiadónk sem határozott meg számunkra, így azt mondtuk, hogy visszatérünk, amint jó zenénk lesz. És igen, most hosszabbra nyúlt, mint terveztük. Tavaly már meg akartuk jelentetni, de nagy sietség volt a stúdióban, így hozzácsaptunk ég egy évet.
MARKUS LANZ: És most minden megy tovább! Most a zenekarnak melyet mindig is a frizurája miatt piszkáltak, milyen hogy a rádióban játszanak?
BILL: Szerintem Georg haja még mindig gáz. De hallottuk először hallottuk a dalunkat Németországban a rádióban, mert sosem játszottak minket korábban a rádióban, csak más országokban, és úton Berlinben meghallottuk a rádióban és azt gondoltuk, hogy ez aztán a fejlődés.
MARKUS LANZ: Őszintén szólva, ezt elég nehéz elhinni. Mikor egy ilyen sikeres zenekar először hallja a saját dalát a rádióban ilyen hosszú idő után. Most pedig hívjuk be következő vendégünket, akit szerintem különösen Bill igen jól ismer és aki szintén nagy Tokio Hotel rajongó. Volt már közös élményetek, mikor éjszaka mászkáltatok az ARTE csodás sorozatában.

A műsorvezető bemutatja Wolfgang Joopot, és mesél a munkájáról.

MARKUS LANZ: Tisztára úgy nézel ki, mint a Tokio Hotel rég elveszett tagja.
WOLFGANG JOOP:: Inkább, mint, a nagyapjuk. 4 hosszú évet kellett várnunk egymásra?

Itt már semmi lényeges nem hangzik el. Joopot az együttes stílusáról kérdezik, de nem igazán válaszol a kérdésre.

A fordításért köszönet illeti Betty-t http://www.tokio-h.com/).