SANDRA REISS: Ma nemzeti ünnep nap van (október 3. a német egyesülés napja), mert Németországban a Tokio Hotel új albumának megjelenését ünnepeljük és itt vannak… a premier az öltözőben lesz. Helló Tokio Hotel!
BILL: Helló!
SANDRA REISS: 5 évig szünetet tartottatok. Az ember azt hinné, hogy 5 évig készült ez az album, ez igaz?
BILL: Nem… az első másfél évben semmit sem csináltunk. Az első másfél évben visszavonultunk, semmit sem csináltunk, semmi zene, abszolút semmit. És aztán lassan elkezdtünk visszatérni a stúdióba. Igen, 2009-ben jelent meg az utolsó album, turnéztunk vele 2011-ig. Jártunk vele Dél-Amerikában, Japánban, Oroszországban és turnéztunk. És aztán… másfél évig semmit sem akartunk csinálni és csak utána kezdtünk el dolgozni az albumon, így valójában az a 4-5 év nagyon gyorsan elment.

SANDRA REISS: Miért nem csináltatok semmit sem?
BILL: Eleinte semmit sem akartunk csinálni, mert nagyon sokáig keményen dolgoztunk és élni akartunk, hogy új inspirációkat szerezzünk az új dalokhoz, mert már nem volt mit mondanunk. És nem tudtuk, hogy milyen zenét akarunk csinálni és egyszer csak hirtelen abba hagytam az írást és ezért úgy gondoltam, “Oké, szerintem most élnünk kell az életünket.”, hogy ismét legyen ihletünk.
SANDRA REISS: Sok cikkben olvastam, hogy abban az időszakban valódi krízist éltetek meg és ezért költöztetek az Egyesült Államokba, mert már nem bírtátok elviselni itt a siker okozta nyomást, a zaklatást és az erőszakos rajongókat.
BILL: Igen, pontosan. Nos, a siker… nem a siker miatt, mert a siket az mindig valami jót jelent, de nagyon nehéz volt számukra és a végén már lehetetlenné vált, hogy magánéletünk legyen és erre csak kicsit később jössz rá. Úgy gondolom, hogy ha kicsit idősebb vagy, mondjuk úgy a 20-as éveid elején…
TOM: Ez az egésznek az egyvelege volt, hogy itt Németországban és Európában nem működött a magánélet kialakítása, de másrészről nem is tudtunk volna, mert folyamatosan turnéztunk 15 éves korunk óta.
BILL: Igen, és aztán rájössz, hogy meglegyen az egyensúly szükséged van másra is ezen kívül. Nekünk hiányzott ez az egyensúly a karrierünkből. Hirtelen volt a karrier és a magánéletünkben pedig semmi sem, és egyáltalán nem is tudunk magánéletet élni, így úgy gondoltuk, “Oké, most erre van szükségünk.”
SANDRA REISS: És hogy éltek most Los Angelesben? Együtt éltek?
TOM: Igen, együtt élünk és mindig is így lesz valószínűleg. Nem tudjuk elképzelni, hogy külön éljünk.
BILL: A házunk egy nagy lakóközösség.
TOM: De a házunk mindig tele van. Mindig átjönnek a barátok, a család, így mindig van ott valaki, sosem csak mi ketten vagyunk a házban.

SANDRA REISS: Érdekelne, hogy vajon megvan-e köztetek az a különleges ikerkötődés? Mert ez létezik, hogy ha nincsenek együtt, akkor is érzik, ha a másik nincs jól.
TOM: Pontosan. Ugyanazt álmodjátok meg ilyenek.
SANDRA REISS: Komolyan?
TOM: Igen!
BILL: Olyan dolgokat, is amelyekre a legtöbb ember nem is számítana, de Tom egyáltalán nem tud nélkülem létezni, ahogy én sem nélküle.
TOM: Ez ilyen… eltervezte, hogy ezt a pletykát fogja most terjeszteni!
BILL: Nem, Tom még… még 2 napra sem tud nélkülem elrepülni New Yorkba! Ha valamit néha egyedül csinálok, rögtön hív vagy ír: “Hol vagy? Mikor jössz haza? Veled mehetnék?”
GEORG: Veled mehetnék…
BILL: Így mindig együtt csinálunk mindent, nem tudunk… olyanok vagyunk, mintha egy embert alkotnánk. Nincs olyan dolog a világon, amit Tom ne tudna rólam és ez fordítva is így van. Nincsenek köztünk titkok.
SANDRA REISS: Letesztelhetem?
BILL: Persze.
SANDRA REISS: Fogadást ajánlok. A ti feladatotok, hogy “Mennyire ismerem jól a testvéremet?”. Szóval leültök egymásnak háttal, hogy ne láthassátok egymást, én pedig állításokat teszek fel nektek és ha igaz, akkor felfelé mutattok a hüvelykujjatokkal, ha hamis, akkor lefelé. Ha nyerek, elmegyek veletek a bemutató bulitokra.
BILL: Oké, áll a fogadás.
TOM: Mi van, ha mi nyerünk?
SANDRA REISS: Akkor…
TOM: Nem jössz el.
SANDRA REISS: Oké, benne vagyok!
TOM: Ez azt jelenti, hogy te kapsz valamit, mi pedig semmit, oké…
SANDRA REISS: Akkor kezdjük. Tom sok időt tölt reggel a tükör előtt.
TOM: (Felfelé mutatja hüvelykujját)
BILL: Tom, gondold meg, mit mondanék. (Felfelé mutatja hüvelykujját)
SANDRA REISS: Szóval azt hiszem, elmondhatom, hogy megvan az összhang. Mennyi időt tölt Tom a fürdőben?
BILL: Másfél órát.
TOM: Hülyeség!
BILL: De be kell kenned testápolóval az egész testedet!
TOM: Na ez a baj…
SANDRA REISS: Ez azt jelenti, hogy felemeltétek a hüvelykujjatokat és ez másfél óra, vagyis még másfél óránál is több. Ez kicsit beteges!
TOM: Az a beteges, hogy… az a szokásom, hogy az egész testemet bekenem testápolóval, amint víz éri a testemet. Különösen az alsó részeimet, ami elég időigényes.
SANDRA REISS: Következő… van egy pontotok! A következő állítás, Bill feketén issza a kávéját.
IKREK: (Hüvelykujjukkal lefelé mutatnak)
SANDRA REISS: Oké, tiétek a pont. Tomnak honvágya van Németország miatt.
IKREK: (Hüvelykujjukkal lefelé mutatnak)
SANDRA REISS: Nagy az összhang! Bill volt a jobb tanuló.
IKREK: (Hüvelykujjukkal lefelé mutatnak)
SANDRA REISS: Tomnak volt először barátnője.
IKREK: (Hüvelykujjukkal felfelé mutatnak)
TOM: Hát ez nem volt nagyon összhangba.
BILL: De igen.
SANDRA REISS: Persze! Nincs mit mondanom. Csak annyit mondok, hogy a francba, a francba, a francba. Egyértelmű volt. Bill könnyen féltékeny lesz.
IKREK: (Hüvelykujjukkal felfelé mutatnak)
SANDRA REISS: Tiétek a pont! Már 7 pontotok van?
GEORG: Egy pont kell, hogy vége legyen a játéknak. Szóval nem leszel ott a bemutatón.
SANRA REISS: Egy pontom maradt. Bill meztelenül alszik.
IKREK: (Hüvelykujjukkal lefelé mutatnak)
SANDRA REISS: Unalmas! Oké, nyertetek. Akarjátok még a töbit?
BILL: Igen.
SANDRA REISS: Tom türelmetlen.
IKREK: (Hüvelykujjukkal felfelé mutatnak)
SANDRA REISS: Bill kedvenc színe a piros.
BILL: Még magam sem tudom.
TOM: Én sem. Sosem beszéltünk még róla.
SANDRA REISS: Szép, végre nem tudtok valamiben megegyezni. Figyelem, van még egy. Tom beszél álmában.
IKREK: (Hüvelykujjukkal lefelé mutatnak)
SANDRA REISS: Ez is igaz.
TOM: Nagyon jó.
SANDRA REISS: Minta ikrek vagytok!
BILL: Mondtuk, hogy olyanok vagyunk, mintha egy embert alkotnánk.
SANDRA REISS: Oké srácok, most abbahagyjuk és megszabadultok tőlem. Többé nem látjuk egymást, de amúgy jó volt veletek találkozni!
BILL: Köszönjük.
SANDRA REISS: És sok sikert kívánok nektek az új albumotokhoz és jó szórakozást a “Wetten, dass…?”-hoz holnap!
BILL: Nagyon köszönjük.

A fordításért köszönet illeti Betty-t (http://www.tokio-h.com/).