MARIA GRASS: Az egész világ a Tokio Hotelről beszél illetve “visszatérésükről”, de maguk a srácok ezt másként látják. Szerintük sosem tűntek el, csak időt hagytak magukra a visszatérésre. 4 év telt el azóta. Az egykoron hosszú hajú tinik ma már szakállt és sok piercinget viselnek az arcukon. Új klipjük a határtalan szerelemről szól, más szavakkal nyelves csókok és egyéb orális érintkezések. Már többé nem ártatlanok, mikor a tini sztárok felnőnek.

NARRÁTOR: Németország pop menekültjei visszatérnek. Péntek este, 4 év után próba a Tokio Hotel első fellépésére. A “Wetten, dass…?”-t választották Erfurtban. Emberek milliói fogják nézni. Még a sztárok is idegesek.

BILL: Mindig ideges vagyok. Tényleg mindig. Ha turnézunk és van úgy 35 koncertünk, akkor is ideges vagyok az utolsóig. Szerintem ez a része, de a koncert előtt nem lehet hozzám szólni, nagyon koncentrált vagyok és tök ideges. Amúgy örülök, hogy nem kell hánynom, mert ismerek olyanokat, akiknek mindig kell fellépés előtt.

NARRÁTOR: A múltban minden hangos volt, mikor a Tokio Hotel turnézott. Világszerte kamaszok kerültek eufórikus állapotba. 2005-ben a “Durch den Monsun” a csúcsra röpítette őket. Kamaszos báj, egyedi profil, lázadó hozzáállás.

BILL: Mikor visszatekintünk hihetetlenül hálásak, büszkék és boldogok vagyunk azokért a lehetőségekért, amit kaptunk. Egyikünk sem számított rá, hogy ilyen sikerünk lesz, pláne nem külföldön. Mindenki számára nagyon meglepő volt, és igen, ha visszanézek, nagyon hálás vagyok. Véleményem szerint nem nagyon vannak negatív dolgok.

NARRÁTOR: A rajongók napokig kempingeztek az arénák előtt, hogy megszerezzék a legjobb helyeket.

RIPORTER: Helló, hogy tetszik?
RAJONGÓK: (sikítanak)
RIPORTER: Miért sírsz?
RAJONGÓ #1: Mert Bill a szemembe nézett.
RIPORTER: A szemedbe nézett?
RAJONGÓ #1: És Georg rám mosolygott.
RIPORTER: Mennyi ideig?
RAJONGÓ #1: Sokáig.
RAJONGÓ #2: Nagyon sokáig.

Egy másik rajongó a koncertről beszél.

NARRÁTOR: Bill, Tom, Georg és Gustav többé-kevésbé Németország szupersztárjaihoz tartoznak. 7 millió eladott lemez, 68 szoros platina album. Akkor váltak sztárokká, mikor tinik voltak. De sosem voltak tipikus tini sztárok. A zenei újságíró, Tobias Rapp szerint, ez volt a sikerük receptje.

TOBIAS RAPP: A Tokio Hotel teljesen kivétel. A zenekar, amely nem csak sikeres, de meg van bennük az, ami csak az igazi sztárokban. Az őrült kinézet, hogy egy bizonyos image-t közvetítsenek, amely egy kitalált image. Véleményem szerint, az az oka, hogy a Tokio Hotel érdekes, mert a középosztály világából törtek fel, a külvárosi pokolból. Megtestesítik a kiszámíthatatlanság, és a másság iránti vágyat.

NARRÁTOR: Visszatérésük stratégiailag megtervezett. Először megjelentették új dalaikat, aztán a sajtótájékoztató az újságírókkal illetve pár kiválasztott rajongóval, akik láthatóan sokkal csendesebbek, mint az elmúlt években.

BILL: Számunkra őszintén szólva ez nem tűnik visszatérésnek. Mert mi soha… természetesen sokáig nem adtunk ki albumot, de nem oszlottunk fel vagy ilyesmi. Csak időt szántunk az albumra.

NARRÁTOR: Új külső, új hangzás, de az első számú téma Bill teljesítménye az új videóban. A Tokio Hotel felnőtt… a szerelem kérdésében is.

BILL: Szerintem szép dolog, hogy a szerelemben igazából nincs vallás vagy nem. Szereted és szeretheted azt, akit akarsz, anélkül, hogy nagy hűhót csapnának körülötte. És ezért, van pár vicces pillanat a klipben, amelyen át szerettük volna ezt az üzenetet közvetíteni. Szerintem egyébként nem kell túl komolyan venni.

NARRÁTOR: Nem csak a Tokio Hotel, hanem rajongóik sem tinédzserek már. A zenekarnak is változtatnia kellett, hogy ne veszítse el rajongótáborát.

TOBIAS RAPP: A legtöbb rajongó cikinek érzi, hogy kiket imádott fiatalkorában. A legtöbb ember számára ez kínos. Minden sztárnak, legyen az Britney Spears, Miley Cyrus vagy a Tokio Hotel, meg kell találniuk valahogy a módját, hogy ezzel megbirkózzanak. És ez nagyon nehéz. És a legkönnyebb módja ennek a szexualitás.

NARRÁTOR: A sajtó után a rajongók jönnek. Tegnap dedikálás volt. Ma már csak a szelfie-k számítanak. A Tokio Hotel távolléte alatt erről csak álmodhattak a rajongók.

RAJONGÓ #3: Valahogy egyedül éreztük magunkat, mert velük nőttünk fel és hirtelen elmentek. Nagyon hiányoztak.
RAJONGÓ #4: 24 éves vagyok most és 15 éves korom óta rajongó vagyok. A TV-ben láttam őket és rögtön beléjük szerettem.
RAJONGÓ #5: Magyarországról költöztem Berlinbe és csak miattuk tanultunk meg németül.
RAJONGÓ #6: Igen, kizárólag a Tokio Hotel miatt. Szóval ez egy nagy pillanat számunkra. Majdnem 10 évet vártunk rá.

NARRÁTOR: Egy zenekar sem dolgoztatta meg a rajongók hangszálait úgy, mint régen a Tokio Hotel. Azért kollégáik irigységének is volt határa, mivel egy rajongó tábor sem viselkedett olyan extrémen. A kelet-német zenészeket határtalanul imádták, de utálták is. Pár rajongó a nap 24 órájában követte a Kaulitz ikreket. És ha személyesen nem kaphatják meg sztárjaikat, akkor megveszik az ajándéktárgyaikat.

A rajongó arról mesél, hogy a loitsche-i buszmegállóból a szemetest.

TOM: A sikoltozás sosem volt probléma, inkább azok az őrültek, akik nem is voltak rajongók, hanem inkább ilyen szeretet-utálat kapcsolat fűzte hozzánk, és teljesen elvesztették az irányítást. Nem csak minket zaklattak, hanem a családunkat és a barátainkat is. Emellett, nagyon nyomást gyakorolt ránk a média is. És ez vezetett oda, hogy nem tudsz normális életet élni, mikor fotósok követnek és minden újság beszámol minden egyes lépésedről. Ez már nem a zenéről szólt, így ebből is ki akartunk szakadni.

NARRÁTOR: “Fuss, fuss, fuss” pontsan ezt tette Bill és Tom 2010 végén. 21 évesen Los Angelesbe szöktek, a névtelenek városába. Elegük lett abból, hogy a nyilvánosság szeme előtt nőttek fel. Georg és Gustav itthon maradt, de szerettek bulizni járni Los Angelesbe. Szupersztárokból hétköznapi emberekké váltak, asszisztensek nélkül éltek az új szabadságban.

BILL: Először teljesen normális dolgokat csináltunk. Először hozzá kellett szoknom, hogy úgy nyitom ki az ajtót és lépek ki rajta, hogy senki sem áll ott rám várva. Csak egyszerűen sodródsz azokkal az emberekkel, akik nem rendelkeznek VIP bónusszal. Meg sem próbáltuk és senkinek sem mondtuk, hogy mit csinálunk. Egyszerűen csak eltűntünk.

NARRÁTOR: Az “eltűntünk” 4 évig tartott. Most az albumukat akarják reklámozni. Tegnap fotózáson vettek részt, a “Jolie” női magazinnál.

TOM: És? Mind jól vagytok?
JENS KOCH: Igen, és újra itt vagytok. Jó látni titeket.
TOM: Igen, mi is örülünk neki.
BILL: Pumba… ő Pumba. Nagyon barátságos és egyáltalán nem harap.
JENS KOCH: Jó a Daft Punk vagy más zenét akartok?
TOM: Igazából privátba mi csak Tokio Hotelt hallgatunk.

NARRÁTOR: Gyakran a külső teszi egy sztárt megasztárrá. Idegen, manga, androgén – sok jelzőt mondtak már a zenekar frontemberére. Mindig is a középpontban áll, ami hiányzott is neki.

BILL: Hiányzott a színpad, hogy fellépjünk, hogy ott álljak, egyszerűen hiányzott az egész. De természetesen jó volt egy időre elmenni, így újra hiányozhatott. Néha azt sem tudtam, hogy melyik városban vagyunk, vagy hol lépünk fel, már nem számított.

NARRÁTOR: Időközben a rajongók már kint várakoznak. Mintha a zenekar el sem ment volna. Mondjuk egy igazi rajongónak ma is nagyon türelmesnek kell lennie.

RAJONGÓ #7: Münchenből származunk, éjszaka jöttünk ide és az aréna előtt aludtunk a kocsiban. Találkoztunk olyanokkal, akik járják a várost és a zenekart keresik és ők hívtak minket ide.
RAJONGÓ #8: 9 éve vagyunk rajongók, és még nincs velük fotónk vagy aláírásunk. Szereznünk kell egyet.

NARRÁTOR: Később valóra válik az álmuk. És aztán egy órával a fellépés előtt ismét előtör ez az érzés, amelyet csak a zenekar ismer jól: a várakozás és a szorongás keveréke.
BILL: Mikor olyan embereket látsz, akik boldogok, hogy itt vagyunk… mikor letudod olvasni az érzelmeket az arcukon, sokan sírni kezdenek, vagy azzal küzdenek, hogy ne sírjanak… ezek azért minden alkalommal megérintenek. És sokan 9 évig vártak, hogy először láthassanak minket és ez nagyon aranyos és másrészről rengeteget jelent számunkra.

MARKUS LANZ: Itt a Tokio Hotel!

NARRÁTOR: A fellépés után röpke ünneplést csap, mert a Tokio Hotel gépezet ismét menetel.

BILL: Mi most elrepülünk…
TOM: Most megint szünetet tartunk, visszarepülünk Los Angelesbe és 4 év szünetet tartunk.
BILL: …4 év szünetet tartunk. Nem, holnap újra indul, egész nap a sajtóval van dolgunk, élő fellépés, egy kis akusztikus koncert lesz holnap, a szülővárosunkban, Magdeburgban.
TOM: Aztán a Circus Halligalliba megyünk.
BILL: Aztán visszamegyünk Berlinbe, és lesz még egy tévés fellépés egy másik dallal. Aztán Franciaországba repülünk, ott is lesz két tévé műsor, utána Olaszország, ahol szintén lesz egy. Hát most ez van.

NARRÁTOR: Csak Pumbának szabad most szünetet tartania.

A fordításért hatalmas köszönet illeti Betty-t (http://www.tokio-h.com/).