FAST FORWARD: Az elmúlt hetekben nyomon követtem mi folyik a Facebook profilotokon. Először hatalmas felháborodás volt persze, mikor végre meghallgathatták az új dalokat, és kiderült, hogy megváltozott a hangzásotok. Érdekelne, hogy szerintetek is olyan extrém nagy ez a változás? És ez egy lassú folyamat vagy egy tudatos döntés volt, hogy így alakult?
TOM: Sokkal kevésbé volt tudatos, de természetesen mi is látjuk, hogy ez teljesen más, mint amit korábban valaha is csináltunk. Ha összehasonlítod ezt az albumunkat például a másodikkal, akkor még nagyobb az ugrás a kettő közt. A ”Humanoid”-nál hangzásilag már kicsit vannak hasonlóságok, abban az időben kísérleteztünk a szintetizátorral és a programozással. Most pedig folytattuk. Számunkra ez egy folyamat és fejlődés, amely hosszú idő alatt ment végbe.
BILL: Az utolsó album után nem tudtuk hogyan folytassuk tovább. Egyáltalán nem volt ihletem, nem tudtuk, hogy milyen zenét akarunk csinálni. Természetesen összecsaphattunk volna valamilyen albumot, de elég hosszú ideig turnéztunk, és először szükségünk volt új inspirációkra. Számomra az egyedülállóság és az, hogy hű maradok önmagamhoz együtt jár a fejlődéssel és nem csak azzal, hogy azt szállítod, amit a rajongóid hallani akarnak tőled. Olyan zenét akartam csinálni, amit én is szívesen meghallgatnék otthon.
TOM: Sok előadó másként birkózik meg ezzel. Például vegyük Avril Lavigne-t. Az a nő lassan 40 lesz és még mindig ugyanazt a tini rockot játssza, amit 16 évesen is. És csinálja, mert tudja, hogy azaz ő célközönsége, a rajongói imádják és így fogja csinálni egész életében. Számára ez jelenti azt, hogy hű marad önmagához. Bár erősen kétlem, hogy neki személy szerint komolyan tetszik ez. Számunkra világos volt, nem akarjuk így csinálni. Nálunk is meg van a rajongóknak az a szűk rétege, akik imádják, amit csinálunk. De nekünk döntenünk kellett, hogy megragadunk ezen a ponton, és így megmarad életünk végéig ugyanaz az a fogyasztói réteg, és akkor így kiszolgáljuk a rajongóink igényeit. Mi hűek akarunk lenni önmagunkhoz azzal, amit csinálni akarunk. Ez nem azt jelenti, hogy szerintünk a régi albumaink már nem olyan jók, mert azok voltak akkoriban. Nagyon sok zenét szereztünk és minden nap zenélünk, így változnak a dolgok. Nem akarunk leragadni.
FAST FORWARD: Szerintem ez tökéletesen érthető, különösen, hogy ha megnézzük honnan indultatok. Személy szerint én sem találok már mindent klassznak abból, amit 16 évesen tettem…
BILL: Persze, változik az ízlésed és mióta 5 éve megjelent a legutolsó albumunk, az élet is változott. Más zenét hallgatsz, ez mindenkinél másként csapódik le. Számomra mindig is fontos volt, hogy azt tegyem, amit az adott pillanatban akarok. Lehet, hogy 2 év múlva azt mondom, hogy már nem akarok egyáltalán elektronikus zenét, hanem teljesen más albumot akarok… Fontos, hogy hiteles legyen, hogy ne csak annak próbálj eleget tenni, amit az emberek elvárnak tőled. Szerintem csak akkor lehetsz sikeres, mikor szereted, amit csinálsz és 1.000%-osan ki tudsz állni érte.
FAST FORWARD: Meg kell hagyni, még mindig arról beszélünk, hogy elég egységes a változás. Régebben a zenétek melankolikusság és a divatos dalszövegírás jellemezte.
BILL: Pontosan! Ezt egyébként viccesnek találom. Van, aki azt írja most, hogy ”Sokkal rockosabbak voltak régebben” és akkoriban senki sem mondta rólunk, hogy rockot játszunk! (nevet) Hirtelen kiderül, hogy durva gitár effektjeink voltak, de a múltban senki sem írt erről!
TOM: Régebben reménykedtünk benne, hogy valaki megírja ezt!
FAST FORWARD: Mikor dalokat írtok, hogyan születik a zenei kíséret? Azt hiszem, az elején mindig van egy dallam.
TOM: Ezúttal teljesen másként ment a dalszövegírás. Először találkoztunk producerekkel és dalszövegírókkal. Összehoztunk valamit, de nem éreztük jónak. Egy ideig próbálkoztunk így, de aztán egyszer Billel egymásra néztünk és úgy döntöttünk, hogy ez egyáltalán nem tűnik helyes döntésnek. Mondtam Billnek, hogy építsünk egy házi stúdiót és ott olyan zenét csinálunk minden nap, amilyet csak akarunk.
BILL: Az elején nagyon frusztráló volt, mert senki sem értette, hogy mit akarunk. Valahogy nem tudtunk haladni, mert először ki akartunk próbálni dolgokat, de ezt nem értették meg. És a frusztrációból fakadva, mert senki sem tudta igazán, hogy mit kellene tennünk, végül életünkben előrösz magunk csináltuk meg.
TOM: Az első dal, amit erre az albumra írtunk, a ”Stormy Weather” volt, és ennél a dalnál a dalszövegírás már teljesen másként ment. Nem kezdtem el felvenni a gitárt, hogy aztán Billel jammeljek és így létrehozzuk a dalt, hanem meg volt már a szinte teljesen kész dal. Először kiválasztottam a szintetizátort, és nem a gitárt, mégis természetesnek tűnt. Nem volt az az érzésem, hogy először ki kell hoznom magamból egy remek gitár riffet. A végén meg volt a kész feljátszás, és már csak meg kellett írnunk az ének dallamát.
BILL: Pontosan, szinte majdnem mindig ezt csináltuk. Igazából, úgy volt, hogy Tomnak mindig megvolt már a szinte kész számok és a részletek, amiből aztán kifejlesztettük a dalt. Igazi stúdió őrült, azt kell mondjam, hogy ilyen szempontból én tök más vagyok. Tom reggeltől esti ott ül és dolgozik, én főként akkor csatlakozom be, ha már szinte minden kész van.
TOM: A folyamat egy későbbi szakaszában aztán hozzáadtuk az élő hangszeres kíséretet. Ez nagyon fontos volt számunkra, mert szerettünk volna egy bizonyos különleges hangzást. Nem DJ albumot akartunk készíteni. Nagyon jó érzés volt, hogy rajtunk volt ez a nyomás.
BILL: Például a ”Girl Got a Gun” dal teljesen elektronikusan indul és a harmadik résznél adódik hozzá a dob játék. Ezt később adtuk hozzá, mikor együtt voltunk a hamburgi stúdióban.
FAST FORWARD: Ez akkor volt, mikor mindannyian összegyűltetek…
GEORG: Pontosan. Csatlakoztunk hozzájuk és finomítottunk mindenen.
TOM: De már korábban is elküldtem a srácoknak a dalokat.
BILL: Állandóan kommunikáltunk.
FAST FORWARD: Mint említettétek, a ”Stormy Weather” volt az első az új dalok közt, amely így készült, és akkor e szerint ez a dal már több éves. Szerintem érdekes, hogy stílusilag ez közelebb áll a ”Humanoid”-hoz, mint a többi dal, amit korábban írtatok.
BILL: Pontosan, ez egy fajta utazás volt. Lényegében ez volt az alapkő, hogy mostantól ebbe az irányba haladunk. Egyszer azt gondoltam, hogy ”Bloah, minden olyan radikális és durva”, így akkor a kettő közt készítettünk egy balladát kizárólag zongora kísérettel. Például a ”Run, Run, Run”-nak eredetileg egy dance változata létezett, de szerintem tök szuper, hogy a dal passzolt a lassú különleges énekhez. Teljesen új dolgokat csináltam, például a fejhangokat. Szóval volt egy teljesen kész változatunk, de végül másként döntöttünk.
FAST FORWARD: Szerintetek a közönség bosszús amiatt, hogyha egy rock zenekar elektronikus hangzással kísérletezik és fordítva?
BILL: Igen, és szerintem azért mert sokak, akik egyáltalán nem értenek a zenéhez, azt hiszik, hogy az elektronikus zene sokkal könnyebb és nincs akkora értéke. De ez egy hatalmas baromság.
TOM: Számomra 10-szer egyszerűbb felvenni egy gitár szólót, és hogy elérjem így azt a hangzást, amit akarok. Ha egy szuper szintetizátor dallamot akarok, néha hetekig tart elérnem. Az embereknek téves elképzelése van,azt hiszik, hogy ha hozzáadsz egy billentyűzetet és így veszed fel, akkor automatikusan remekül szól minden, mert a számítógépből jön. Legtöbbször egyáltalán nem értenek hozzá, és ezért, nem is nagyon tudják, hogy milyen sok munkával jár ez.
FAST FORWARD: Hány hangzást hallhatunk általatok az albumon, és hányat más producereknek köszönhetően?
BILL: Sokat. Rengeteg dolgot teljesen saját magunk csináltunk, amelyekhez egyáltalán nem nyúltak producerek. Például a ”Girl Got a Gun”-t az elejétől a végéig mi csináltuk.
TOM: Igazából az alap ütemek és hangzások 80%-a tőlünk származik. A dalszöveg és a dalírást illetően azért természetesen konzultáltunk pár emberrel.
BILL: Például a ”We Found Us” dalhoz készítettünk egy változatot, de aztán a producernek, akivel már nagyon régóta dolgozunk együtt, volt egy szuper szintetizátora és elküldte nekünk és azt mondta, hogy meg kéne hallgatnunk. Mostanra szinte már minden az interneten keresztül működik, ők elküldik nekünk, mi meghallgatjuk, mi azt gondoljuk, hogy király, Tom kicsit tovább gondolja, és aztán feltöltjük a számítógépre. Valójában manapság nem ültök együtt a stúdióban túl sokat.
FAST FORWARD: Ez manapság már nem nagyon téma, de felmerül a kérdés, hogy miért nem énekeltek már németül. Múlt héten volt egy sajtó tájékoztatótok, és biztos voltam benne, hogy ez lesz az első kérdés, ami felmerül, de nem így történt.
TOM: Ez igaz! Kevésbé téma, mint vártuk. Én azt hittem, hatalmas szart kapunk majd a nyakunkból mindenhonnan, de végül mégsem. (nevet) Ennek az az oka, hogy elejétől fogva angolul írtunk és nem akartuk már lefordítani.
BILL: A ”Humanoid”-dal, pontosan ugyan ezt csináltuk angolul és németül. És ez rengeteg munkát jelentett. Megcsináltuk, mert úgy gondoltuk, hogy meg kell. De maga a folyamát igazából időpocsékolás volt. Mindent kétszer kellett felénekelnünk. És aztán néha úgy gondolod, hogy a dal németül nem is szól olyan jól, az a dal meg egyáltalán nem jó angolul, de meg kellett csinálni. Nem jó érzés úgy megjelentetni valamit, hogy azt gondolod róla, hogy csak egy kompromisszum volt.
TOM: Ha egy dalt németül fogunk megírni, akkor az németül is fog maradni.
BILL: Ezúttal angolul írtunk. Elképzelhető, hogy valamikor majd németül fogunk megint írni. De nem fogjuk lefordítani. (nevet)
Forrás: Fast Forward Magazine.de
A fordításért hatalmas köszönet illeti Betty-t (http://www.tokio-h.com/).
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó