A Tokio Hotel ikrei meséltek új otthonukról Los Angelesben, a vad orgiákról és Helene Fischerről.

Először tényleg valami ilyesmit kell elérni: A Tokio Hotel 4 évig eltűnt a reflektorfényből – ennek ellenére Erfurtban a Pullman Hotelt körbeveszik a rajongók, akik egy közös fotót akarnak Bill és Tom Kaulitzcal. 2010-ben Los Angelesben költöztek és most itt vannak Németországban, hogy reklámozzák új albumukat, a “Kings of Suburbia”-t. Habár celeb státuszuk vetekszik Pumbáéval, akit mindenki kényeztetni akar és folyamatosan elfut a kamera elől. Az interjú alatt rögtön feltűnik, hogy mennyire hasonlóak az egypetéjű ikrek – még egymás mondatait is befejezik. Egyetlen témában nem értettek egyet: az ánizscukorkában.

JOLIE: Nagyon jó fej kutyád van, Bill.
TOM: Együtt élünk, így azt is mondhatnánk, hogy Pumba a mi kutyánk.
BILL: Nem, ő az én kutyám. Neked is van sajátod.
TOM: De ő egy nagy vadászkutya, és nem jöhetett velünk. Nagyon fárasztó vele utazni.

JOLIE: Melyikőtök szokta sétáltatni a kutyákat?
BILL: Én viszem ki Pumbát – de csak akkor, ha nincs körülöttünk egy tucat rajongó, vagy ha a garázson át tudok kimenni. Minden más esetben egy asszisztensnek kell elvinnie sétálni sajnos. Los Angelesben mindig mi csináljuk.

JOLIE: Az emberek Venice Beachen szeretnek reggel sétálni…
BILL: Nekünk teljesen más az életritmusunk, mint az ottani embereknek. Reggel 8-kor szoktak kelni, jógáznak vagy pilateszeznek, utána isznak egy egészséges turmixot és salátát vesznek a termelői piacon. Senki sem dohányzik, és senki sem iszik túl sokat. Hajnal 2-kor bezárnak az éjszakai klubok – Los Angelesben minden nagyon ésszerű. És mi…
TOM: … mi általában reggel 6-ig, 7-ig fenn vagyunk…
BILL: …és aztán késő délután kelünk fel. Igazából nagyon európai életstílust folytatunk.

JOLIE: Miért döntöttetek úgy, hogy Németországból kifejezetten Los Angelesbe költöztök?
BILL: Ez egy olyan kérdés, amit én is felteszek most magamnak, mert Los Angeles egy kicsit túl unalmas nekem. New Yorkban sokkal jobban inspirálnának engem az emberek és a divat. Los Angelesben nem engedheted el magad. Mindenki flip-flop papucsban és rövidnadrágban jár a hőség miatt. De miután némi időt töltöttünk Hamburgban, ahol nagyon szürke és felhős volt minden, remek érzés volt a visszatérés.

JOLIE: Úgy érzitek, az Egyesült Államokat nevezhetitek az új otthonotoknak?
TOM: Nekem az otthon, mindig a házunkra utal, nem pedig arra, ahol van. Amíg a kutyáim, a családom és a barátaim velem vannak, otthonnak érzem. De mikor Németországba jövünk, akkor úgy érezzük, hogy van egy fajta kontroll. Megértjük, hogy az országnak teljesen más a kultúrája és a mentalitása, de nincs kulturális sokk. De nagyon sok minden jó az Egyesült Államokban, mint például a parkoló szolgáltatás és az éttermek vagy a szállodák. Itt miért nem normális dolog ez? Szeretném összevonni mindkét világból a legjobbakat, hogy megteremtsem a tökéletes országot.
BILL: A vízum és a zöldkártya az egyetlen, ami mindig emlékeztet minket rá, hogy nem vagyunk amerikaiak. (nevet) De mindig az otthon ízét jelenti nekem a Schmalzkuchen (fánkszerű sütemény) és a német kenyér.
TOM: Igen, ahogy a pirított mandula is.
BILL: Igen, igen, az finom!
TOM: És imádom az ánizs cukorkát.
BILL: Fúj. (Tom nevet)

JOLIE: A karrieretek akkor indult, mikor még tinik voltatok, most viszont már 25 évesek vagytok. Milyen érzés felnőttnek lenni?
TOM: Őszintén? Ma kevésbé érzem magam felnőttnek, mint 15 évesen.
BILL: Mikor 15 voltam, utáltam mikor az emberek elkérték a személyimet például… mikor például alkoholt akartam venni. (mindketten nevetnek) Régen úgy éreztem, mindenre készen állok. Saját magam akartam pénzt keresni, egyedül akartam élni és a lehető legtöbb dologért akartam felelős lenni. De most már minden alkalommal, mikor nem kell megmutatnom a személyimet, mindig felteszem magamnak a kérdést: “Miért?” (nevet)
TOM: Mióta szakállat növesztettem, alig kérik el tőlem.

JOLIE: A nőknek fiatalabbnak vagy idősebbnek látszotok?
BILL: Épp nemrég történt, hogy egy nő megkérdezte tőlem egy partin, hogy hány éves vagyok. Hagytam, hogy kitalálja a korom. Aztán rám nézett, gondolkozott egy ideig és azt mondta: “Talán 34?” Ledöbbentem, és mit tett ez után? Tovább rontott a helyzeten azzal, hogy azt mondta: “Nehéz megmondani a kosztümödben.” Erre én: “Milyen kosztümben?” Erre ő: “Nagyon sok tetoválásod és piercinged van.” Hihetetlen volt.

JOLIE: Valószínűleg nem fogsz vele többet találkozni.
BILL: Biztos, hogy nem. Habár végül azt mondta, hogy a szemem nagyon fiatalnak tűnik. (mindketten nevetnek)

JOLIE: A felnőttségnek vannak hátrányai?
BILL: Már nem heverem ki olyan gyorsan az egész éjszakán át tartó bulizást. Végül mindig úgy gondolom: “Úristen, nézd azokat a táskás szemeket!” vagy, “Kevesebbet kéne innunk.” Rájöttünk, hogy jobban kéne vigyáznunk magunkra.
TOM: Talán nekünk is el kéne kezdenünk az egészségtudatos Los Angeles-i életmódot. (nevet)

JOLIE: Több saláta, kevesebb hamburger?
TOM: Szerencsések vagyunk, mert akármennyit ehetnünk, nem hízunk.
BILL: A családunkban minden férfi idős koráig nagyon vékony volt, de be kell vallanom, hogy egészségtelenül táplálkozunk.

JOLIE: Legalább sporttal kompenzáljátok az egészségtelen ételeket?
TOM: Régen, sokat jártunk edzőterembe, de most már nem járunk.
BILL: Utálom. Csak azért megyünk oda, hogy jól nézzünk ki. Mindig nyomás alatt éreztem magam, mikor láttam azokat a fitt srácokat az atlétáikban.
TOM: Egyébként, egy másik előnye, ha Németországban élsz, hogy minden elrejthetsz a téli ruháid alatt.

JOLIE: A “Love Who Loves You Back” kislemezetek klipjében, nagyon lengén vagy öltözve és volt benne egy vad orgia. Kitől származott az ötlet?
BILL: Régóta akartam egy ilyen klipet készíteni, mert nagyon tetszik a “Parfüm” című film utolsó jelenete, ami elég hasonló. Fontos volt számomra, hogy a klipben mutassunk azonos nemű párokat, vékonyakat, kövéreket, időseket és fiatalokat, mert szerintem nem döntheted el, hogy kibe szeretsz bele.

JOLIE: Mind azonos véleményen vagytok, mikor a zenekarként döntötök?
BILL: A kreatív dolgokban mind közösen döntünk, az egyéni feladatokat viszont felosztjuk.
TOM: Az orgiánál egyetlen kérdés merült fel, hogy mindannyian részt vegyünk-e benne, vagy sem. De aztán gyorsan megállapodtunk abban, hogy csak Billnek kellene részt vennie benne.

JOLIE: Hallottatok az Egyesült Államokban arról, hogy milyen hatalmas sikere volt Németországban Helene Fischernek (német sláger énekesnő)?
BILL: Hallottam róla, de nehéz megértenem. Valószínűleg egy nagyon kedves nő, de nem igazán vagyok oda a zenei stílusáért.

Tom profilja:
– A gitáros szeret Los Angelesben a Hyde-ba járni: “Ez egy bár és klub egyben, jó dohányzó sarokkal.”
– Melyik ételt tudod mindig jól elkészíteni? “Penne tészta ketchuppal.”
– Mi akartál lenni 6 éves korodban? “Szerelő.”
– Mire gondolsz, mielőtt elalszol? “A női nemre vagy az utolsó dalra, amit írtam.”
– Mi a legdrágább értéked? “Bill.”

Bill profilja:
– Bill Pumbát az Oroszlánkirály varacskos disznója után nevezte el: “Szerencsére, könnyen nevelhető.”
– Mi az első dolog, amit reggel csinálsz? “Kávé és e-mail olvasás.”
– Mi a legdrágább értéked? “Tom.”
– Melyik a három legjellemzőbb vonásod? “Pontos, megbízható, romantikus.”
– Mire gondolsz, mielőtt elalszol? “Számolom, hány órát alhatok éjjel.”

A fordításért köszönet illeti Betty-t (http://www.tokio-h.com/).