Elmesélte, hogy egy teljes évet szántak rá, hogy felfedezzék a helyi parti életet, mielőtt felépítették saját házi stúdiójukat és visszatértek a munkához.
“Szerintem, szükségünk volt rá egyszerűen, hogy mindentől elszakadjunk. Elmenekültünk a karrier elől. Az a szabadság, amit megtaláltunk… végre kimehettünk, élhettük az életünket és a Tokio Hotel buborékon kívülre kerülhettünk.”
A legnagyobb változást a felszabadító függetlenség jelentette a híres, fiatal és gazdag zenésznek. Bill és ikertestvére, Tom időt hagyott magának, hogy kitalálják, merre akarnak tartani, nem csak emberileg, hanem zenészként. Ők felelnek az új album irányzatáért és a hangzás változásáért, illetve önmaguk megismerésével egy örvendetes fejlődés vált lehetővé 5 év alatt.
“Először készítettük magunk az albumot és igazából végre volt időnk kialakítani a saját házi stúdiónkat. Ez az első alkalom, hogy teljesen egyedül készítettünk el egy albumot. Sosem volt még korábban erre időnk.”
Mikor Bill nem a stúdióban dolgozott, akkor a klubéletet élvezte.
“Nagyon sokat buliztam”, mondja töprengve. “Rengeteget jártam el. Az albumot az éjszakai élet és a DJ szcéna nagyban inspirálta. Sokkal elektronikusabb lett, mint a korábbi munkáink.”
Billt legutóbbi Los Angeles-i kiruccanásairól is kérdeztem..
“Őszintén szólva Los Angeles elég unalmas. Hajnal 2-kor minden bezár és ehhez nem tudok hozzászokni, mert Németországból származom. Európában minden nagyon későn kezdődik. Ha bulizunk, akkor egész éjjel bulizunk. Nem tudok ehhez hozzászokni és emiatt mindig nagyon ideges vagyok. Úgy érzem, hogy nagyon be kell ahhoz rúgni, hogy élvezd az estét. Meg kell találnod a megfelelő embereket és a megfelelő partit, hogy tényleg élvezhesd. Szerintem nekem, ez a szabadság, hogy igazából úgy mehetek be egy klubba, hogy nincs szükségem testőrökre, mert senki sem ismer fel.”
Nevetek és megemlítem, hogy Las Vegasból származom, egy olyan városból, ahol épp, hogy bátorítanak arra hajnal 2-kor, hogy igyál még – amíg adsz borravalót. Rohadtul adnod kell borravaló.
“Imádom Vegast”, folytatja Bill. “Bármikor is megyek oda, jól érzem magam. Ez a legközelebbi hely Los Angeleshez és úgy bulizhatsz, mint Európában.”
Interjúnk másnapján Bill és ikertestvére, Tom Los Angelesből Vegasba utazik, még egy őrült buli erejéig, mielőtt ma elkezdődik a promóciós turné.
“Ez egy természetes fejlődés”, mondja Bill a “Kings of Suburbia” megváltozott hangzásáról. “Semmit sem erőltettünk vagy beszéltünk meg előre, hogy mit akarunk változtatni. Egyszerűen megtörtént. Az első kislemezünk és albumunk 15 éves koromban jelent meg Németországban. Attól a pillanattól fogva úton voltunk, dolgoztunk, és zenéltünk. Nagyon fiatal voltam. Ebből kifolyólag ez egy természetes fejlődés. Sosem ültünk le és veszekedtünk egy dal miatt vagy beszéltük meg, hogy mit akarunk. Egyszerűen így alakult.”
Zenéjük rockból elektronikusra változott, hozzáadódott a zongora, a dob és a szintetizátor, hogy olyan egyedi hangzást hozzanak létre, mint ami a kislemezükön, a “Love Who Loves You Back”-ben hallgató. A dalt a Rock Mafiával közösen készítették és a szerelemmel járó őrületről szól.
“Sok ember, még a barátaim is, mindig kinevetnek, mert azt mondják, hogy reménytelenül romantikus vagyok – nagyon határozott véleményem van a szerelemről. Úgy érzem, hogy a szerelem az egyetlen dolog, amit nem tudsz irányítani. Gyönyörű dolog. Lehet véleményed, és hozhatsz döntéseket, de végül is sosem tudod igazán eldönteni, hogy kibe szeretsz bele. A szerelemben nincsenek határok, sem vallás. Azt kéne szeretnünk, aki viszont szeret, és aki boldoggá tesz.”
A dalhoz készült klipet egy német film, a Parfüm inspirálta, habár mondtam neki, hogy az orgiás jelenet Britney Spears “I’m Slave 4 U” klipjére emlékeztet.
“Az egy remek videó, és nagyon jó a hangulata. Komolyan így gondolom. Mikor csináltuk a klipet nekem is eszembe jutott, hogy nagyon hasonlít az “I’m Slave 4 U” klipjére, amivel amúgy semmi baj, mert az az egyik legjobb klipje.”
Az album megjelenése előtt a Tokio Hotel három klipet jelentetett meg. Bill azt mondja, annyi zenét akartak akkor megmutatni, amennyit csak lehetséges. Íme egy példa a stílus váltásukra, egy nevetségesen színes klip a “Girl Got a Gun”-hoz.
A zenekar lelkes rajongóiknak köszönhetik, hogy túl tudtak lépni a múlton, kísérletezhettek az életben és klubokba járhattak.
“Manapság sokkal fontosabb, hogy valódi rajongó táborunk legyen. Ez a siker… hogy turnézhatunk, emberek előtt léphetünk fel és vannak olyan emberek, akik el akarnak jönni a koncertünkre. A slágerlisták és a lemez eladások nagyon gyorsan változnak. Egy nap van egy masszív slágered, és másnap már el is felejtenek… A rajongóink nagyon durvák és imádjuk őket. Hálásak vagyunk, hogy ilyen erős rajongó táborunk van, pedig sok mindenen mentünk már keresztül.”
A cikk megjelenésének idején a Tokio Hotel első számú téma világszerte a Twitteren.
De mielőtt visszavánszorognának az éjszakai élet árnyai közé Bill üzen követőinek:
“Mindig az a legjobb dolog, mikor láthatjuk a rajongókat. Nagyon sok ember mondja, “Ó, miattad lett ilyen a stílusom, vagy inspiráltál”. Imádom, mikor inspirálni tudom az embereket és a rajongók követik az álmaikat, és elérik azt, amit akartak. Ez az egésznek a szépsége… Csak inspirálni akarom az embereket a zenével.”
Forrás: Breathe Heavy.com
A fordításért hatalmas köszönet illeti: Betty (http://www.tokio-h.com/)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés