Bill Kaulitz a Tokio Hotelből exkluzívan a SheKnows-nak a szerelemről, a címkékről és a szexualitásáról

Szóval itt vagyok. Az ágyamon ülök, és a szerelemről írok. Mellettem az angol bulldogom, Pumba – a nagy szerelem az életemben. Mikor felkértek, hogy írjak a szerelemről, rögtön igent mondtam, de most elgondolkozom…. mi a fenét is tudok én a szerelemről?!

Szerintem azért akartam ezt, mert mióta eszemet tudom, hiszek benne. Hiszek szerelemben, és semmi másban, csak a szerelemben. Abban a nagy szerelemben, abban a megsemmisítő, teljesen irányíthatatlan és mindenek felett álló, ”bármit megtennék érted” típusú szerelemben.

Miért hiszek benne? Nem tudom, fogalmam sincs. Mindössze annyit tudok, hogy hiszek benne.

Abban az időben, mikor kisfiú voltam és a szüleim házában ültem a szobámban, egy aprócska, 800 lelkes faluban, Loitsche-ban Kelet-Németországban, ahol felnőttem, állandóan a nagy városokról, az éneklésről, a színpadon állásról és a nagy szerelmem megtalálásáról ábrándoztam. Az ikertestvérem, Tom sosem értette ezt a részét. Egyáltalán nem érdekelte.

A barátaim néha viccelődnek rajtam és szinte mindenki, akit ismerek, azt gondolja, hogy tündérmesébe illő elképzelésem van a szerelemről, és mindig azt mondják nekem, hogy nem olyan, mint a filmekben, hogy túl romantikus vagyok és mindez csak az én fantáziámban él. Azt mondják, ”A való életben, teljesen másként működik a szerelem!”

Az emberek úgy gondolják, hogy én olyan naiv vagyok, mert sosem éltem át fájdalmat, míg én azt gondolom, hogy talán ők éltek meg túl sok fájdalmat. Ezért mondanak ilyen dolgokat. Valaki összetörte a szívüket vagy talán még sosem szerettek úgy igazán valakit, és ezért nem tudják megérteni, hogy mire gondolok.

Az a vicces, hogy talán én vagyok az, aki ezen emberek közül leginkább fájdalmat szenvedett el. Összetört a szívem, teljesen belerokkantam, az legrosszabb fajta szívfájdalom, amit el tudtok képzelni. Rosszabb, mint amit valaha is el tudtam képzelni, hogy megtörténhet velem. Elárultak, megcsaltak és kihasználtak. Úgy mondom, hogy a teljes történetet elárulnám persze, de azt akarom, hogy az emberek tudják, velem is megtörténnek ilyen dolgok – azokkal, akik úgy tűnnek, hogy ”arannyal vannak borítva.”

Habár még mindig gyógyuló félben vagyok, úgy érzem, még mindig hiszek, ami jó dolog. Még mindig hiszek a varázslatban, a nagy az életben egyszer előforduló szerelemben. Megtörténik majd velem? Nem tudom. Úgy gondoltam, hogy egyszer már megtaláltam, szóval talán nem… de reménykedem, mert a remény tart minket életben és igazán hiszek benne, hogy a szerelem miatt születtünk a Földre! Semmi más okból. Csak is a szerelem miatt!

Az emberek szeretnek mindent bekategorizálni és felcímkézni. Ami kevésbé veszélyes, az biztonságosabb érzés. Különösen abban az iparágban, amelyben én mozgok. Úgy érzem, megőrülnek attól az embereke, hogy nem tudják nő vagy férfi van az ágyamban. Ezért kapom meg a ”meleg kérdést” 13 éves korom óta, mióta elkezdtem interjúkat adni. Mindig is kíváncsi voltam… miért olyan fontos ez? Azt hittem, azért vagyok itt, hogy énekeljek és fellépjek az embereknek?

Sosem éreztem úgy, hogy válasszal tartozom ezzel kapcsolatosan bárkinek is, és szórakoztat, hogy ekkora ügyet csinálnak belőle. Az én világomban, ez nem fekete-fehér, és szerintem az igazi kérdés az lenne: Miért kérdezzük ezt? Mit számít? Miért van szükségünk címkékre? Nem tudnánk egyszerűen csak élni?

Senki sem tudhatja mi történik a következő percben, a következő másodpercben. Ki tudja, kibe botlom bele? Talán épp olyannal fogok találkozni, aki örökre megváltoztatja az életemet és ha ez megtörténik, tényleg számít, hogy milyen nemű az illető? Azt tudom, hogy a szerelem egy gyönyörű dolog, és nem tudjuk irányítani. Nincs hatalmunk felette. Nem tudjuk, honnan ered és sosem tudhatjuk mikor talál ránk, és ebben rejlik a szépsége.

Szóval azt hiszem várok és meglátom… remélem megtalálom a varázslatot, azt, aki begyógyítja összetört szívemet és szárnyakat ad.

Az egyetlen tanácsom: Szeresd, akit akarsz és szeresd, aki viszont szeret. Az élet túl rövid.

De még egyszer, mi a fenét is tudok én?

A fordításért köszönet illeti: Betty (http://www.tokio-h.com/)